PM
Piroska Molnár
Actor
Born October 1, 1945 (79 years)
Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége.
Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja.
Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak.
A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt.
2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja.
2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át.
2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották.
2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja.
A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt.
Forrás: Wikipédia

Movies & Shows on Plex
Known For
Filmography
2023 | 129 · as Nora |
2021 | Keresztanyu (TV Series) · as Róza Mama |
2019 | Russian Doll (TV Series) · as Hungarian Pedestrian |
2019 | Drága örökösök (TV Series) · as Kántor Izabella |
2017 | Age-limited Love (TV Series) · as Marika |
2017 | Pappa pia · as Principal |
2017 | Tóth János (TV Series) · as Elvira |
2016 | Holnap tali! (TV Series) · as Igazgatónö |
2015 | Home Guards · as Márta Néni |
2015 | Liza the Fox-Fairy · as Márta Tanaka |
2014 | |
2014 | A kõmajmok háza · as Grandmother |
2013 | The Notebook · as Grandmother |
2012 | Aglaya · as Frau Hitz |
2012 | Tüskevár · as Piri Mama |
2012 | Work Matters (TV Series) · as Elvira |
2012 | Birdsong (TV Series) · as Marguerite |
2011 | The Tragedy of Man · as The Spirit Of Earth |
2010 | Haunted Holiday · as Olympe Szelleme |
2010 | The Pillars of the Earth (TV Series) · as Grandmama |
2009 | |
2009 | Papírkutyák · as Auntie Erika |
2008 | |
2008 | A Fox's Tale · as Doris |
2007 | Dolina · as Colentina Dunka |
2006 | Last Minute · as Mum |
2006 | Taxidermia · as Hadnagyné |
2006 | De kik azok a Lumnitzer növérek? · as English Teacher |
2006 | |
2006 | Tibor vagyok, de hódítani akarok · as Rózsi Néni |
2005 | |
2004 | Stop Mom Teresa! · as Talicskáné |
2003 | I ragazzi della via Pál (TV Series) · as Mária, The Neighbour |
2003 | Rose's Songs · as Bödõ Mama |
2003 | Rinaldó · as Klári |
2000 | Fairy Tale Auto · as Kerekes Anna |
2000 | The Prince and the Pauper · as Farmers Wife |
1999 | Hippolyt · as Woman With Dog |
1999 | Kínai védelem · as Cast |
1998 | Ámbár tanár úr · as Üzletvezetõ |
1997 | Csinibaba · as Aranka |
1997 | Gypsy Lore · as Máli |
1996 | Szamba · as Klári, Ifj. Szamba Ottó Anyja |
1995 | Éretlenek (TV Series) · as Ildikó |
1993 | Small Town (TV Series) · as Aranka Néni, Máté Anyja |
1993 | Sose halunk meg · as Cukrász Felesége |
1989 | |
1986 | Idö van · as Cast |
1980 | The Stationmaster Meets His Match · as Anya |
1980 | Hungarian Folk Tales (TV Series) · as Mesemondó |
1976 | Nobody's Daughter · as Anna |
1974 | Családi kör (TV Series) · as Cast |
1971 | |
1968 | A völgy · as Mária |
1967 | Hello, Vera · as Anna, The Bride |